Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház
Témapark - Interaktív kaland
Barlangszínház

Kultúra és kirándulás egy helyen

Jazzcsütörtökök a legjobbakkal

Íme a részletes ajánlók.


Újdonságként indul a Fertőrákosi Barlangszínházban a Jazzcsütörtök című program a Királynők & királyok évadában. A szervezők a műfaj és a borok kedvelőinek szeretnének koncertekkel egybekötött közös találkozást nyújtani. Először június 16-án lesz ilyen rendezvény, majd július 7-én, 21-én, augusztus 4-én és 18-án várják a Dohnányi terembe az érdeklődőket. A Kollmann Gábor Quintet, Fekete-Kovács Kornél, Bartók Vince és Szabó Dániel Ferenc triója, a Binder Quartet, Szakcsi Lakatos Béla, és Varga Gábor triója lép fel egyes esteken. 





Június 16. - Jazzcsütörtök – Kollmann Gábor Quintet  >>> ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS <<<

A Kollmann Gábor Quintet lép fel június 16-án a fertőrákosi Jazzcsütörtökön a barlangszínház Dohnányi termében. Ők a műfaj egyik alapkövének számító ötös felállásban játszanak, ez adja a műsoruk egyik különlegességét.

Kollmann Gábor, a soproni születésű szaxofonos a magyar dzsessz kiemelkedő zenésze. Gazdag pályafutása közben fontos számára, hogy a kvintett hangzásvilágát is őrizze a műfajon belül. Hiszen ez a leggazdagabb, legeredetibb, mert a szaxofon mellett hangsúlyos szerepet kap a számok eljátszása, a zenei gondolat megfogalmazása közben a trombita, a zongora, a bőgő és a dob is. Így együtt pedig egyedülálló hangzásvilágot, műfaji szabadságot ad.

A Kollmann Gábor Quintet 2017-ben alakult. A mainstream jazz gyökereiből építkezik, saját hangszerelésben szólaltatja meg a zenekar tagjainak kompozícióit, illetve a jazz történetének örök érvényű standardjait. Az együttes tagjai számtalan formációban lépnek fel, de a műfaj egyik alapkövének számító kvintett felállásban ritkán hallhatjuk őket, ez adja a produkció különlegességét. A formáció a 60-as évek akusztikus jazzmuzsikájára jellemző szerzők, Charlie Parker, Dizzy Gillespie, Freddie Hubbard darabjai mellett több ismert standardot is játszik.

A zenekar felállása: Kollmann Gábor – szaxofon, Bér Zsolt – trombita, Csanyi Zoltán – zongora, Hárs Viktor – bőgő, Sramkó János – dob




Július 7. – SopronDrum: Jazzcsütörtök: – Fekete-Kovács Kornél (Liszt-díjas), Bartók Vince és Szabó Dániel Ferenc triója

>>> ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS <<<

A SopronDrum nyitónapja a JazzCsütörtök egyik jelentős koncertjét tartogatja, ugyanis július 7-én Fekete-Kovács Kornél, Bartók Vince és Szabó Dániel Ferenc triója zenél a sorozatban.

A 2020-ban alakult zenekar tagjai a magyar és a nemzetközi jazz- és könnyűzenei élet aktív muzsikusai, akik Budapesten találtak egymásra. Instrumentális zenéjükben hangsúlyt kapnak a groove-ok, a „húzós” ritmusjátékok, amelyeket improvizatív és szabad zenei elemek fognak közre. A hangszerek akusztikus hangjait elektronikus effektekkel színező trió végül közös hangfestményt alkotva egy kísérletező, stílusok határain kívül mozgó szintézist hoz létre, mely egyfajta kulturális reflexióként korunk zenei és társadalmi hatásaiból táplálkozik.

A Liszt-díjas Fekete-Kovács Kornél a magyar jazz kiemelkedő zenésze, zeneszerzője, egyik legeredetibb trombitása. Alapítója és művészeti vezetője volt a Budapest Jazz Orchestrának, alapító tagja a 19 főt számláló Modern Art Orchestrának, tagja az Emil.RuleZ! zenekarnak. Szólistaként és stúdiózenészként több mint 100 különböző lemezen és számos koncerten szerepelt. Fertőrákoson zenésztársaival együtt emlékezetes koncertet szeretne tartani a stílust szerető közönségnek.





Július 21. - Jazzcsütörtök – Binder Quartet  >>> ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS <<<

A Blumenseele a 74. lemeze Binder Károly zeneszerzőnek, zongoraművésznek tanszékvezető egyetemi tanárnak, a magyar jazzélet egyedi stílusú, kiemelkedően karizmatikus egyéniségének. Most ennek az albumának a sokszínű, izgalmas, lírai és balladisztikus anyagát játszva lép fel kvartettjével a barlangszínházban.

Az Erkel Ferenc-díjas, számos hazai és nemzetközi elismeréssel jutalmazott zeneszerző a másfél éves karantén alatt öt lemeznyi anyagot írt meg, ebből három már megjelent. A stílusa szerteágazó, a modern mainstream jazztől a kortárs és avantgárd klasszikus zenén, valamint az úgynevezett magyar népi free jazzen keresztül a népzenéig számos műfajt ölelnek át eddigi munkái. Szerzőként már több mint 300 kompozíció áll mögötte, melyek többsége kamara- és zongoramű, emellett nem kevesebb, mint 43 színházi, hangjáték- és filmzene fűződik a nevéhez. Mindig kereste azokat a pontokat, lehetőségeket, ahol a jazz-zenében lévő fantasztikus energiák és a ritmusvilág egy magasabb szintre emelhető az improvizáció és a zeneszerzés által.

Számára csak a zene létezik. A zene születése pedig a dallam születése, s úgy érzi, a jazz a muzsika, korunk lüktetése. Szent-Györgyi Albert idézetével tudta legjobban megfogalmazni azt, hogy a hangok, az improvizációk mit jelentenek számára. „Ahol mozgás van, ott élet van. Ahol élet van, ott ritmus van, ahol ritmus van, ott zene is van.”

Így készülnek most is erre a lemezbemutató koncertjükre. A Binder Quartet felállása: Binder Károly – zongora, Borbély Mihály – szaxofon, Fonay Tibor – bőgő, Hidász Tamás – dob.





Augusztus 4. - Jazzcsütörtök – Szakcsi Lakatos Béla (Kossuth-és Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész, a nemzet művésze) zongorakoncertje  >>> ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS <<<

A magyar jazzélet elmúlt fél évszázadának nemzetközileg jegyzett sztárja, legendája Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, zeneszerző, Kossuth- és Liszt-díjas előadó, érdemes művész, a nemzet művésze lép fel a Jazzcsütörtökön.

Szakcsi Lakatos Béla a jazzben, a klasszikus zenében és a világzenében egyaránt maradandót alkotott. Írt több musicalt és rockoperát is. Modern, kortárs, rögtönzésekben kiemelkedő művész. Lenyűgözően virtuóz, invenciózus játéka számos lemezen hallható. A mainstream jazz, a jazz-rock, a szabad improvizáció és a gipsy jazz irányzatokban is maradandót alkotott. Rendkívüli improvizációs képességével, egyedülálló játéktudásával, muzikalitásával, művészet iránti elkötelezettségével a jazz műfajának egyik legnagyobb hazai egyéniségévé vált, aki a világ számos pontján lépett már fel. Az USA-ban is elismerő tiszteletnek örvend, több szólóalbuma jelent meg ott. Zenészpartnerei között Chick Coreát, Frank Zappát, Bob Mintzert, John Patituccit, Jack DeJohnette-et és Dave Wecklt is megtaláljuk. A hetvenes években a magyar jazz egyik legendás, fúziós, progresszív zenét játszó együttesében, a Rákfogóban Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, Kőszegi Imre, Orszáczki Jackie és Ráduly Mihály játszott együtt. Ez a formáció a mai napig tartó hatást gyakorolt az egész műfajra itthon. A zongoraművész mostani fellépése a fertőrákosi Jazzcsütörtök nagy élményét ígéri.





Augusztus 18.- Jazzcsütörtök - Varga Gábor Trió  >>> ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS <<<

A népszerű soproni zongorista, zeneszerző Varga Gábor a triójával lép fel a Jazzcsütörtök keretében augusztus 18-án a fertőrákosi barlangszínház Dohnányi termében. A Cool Jazz Reload című lemezüket mutatja be Csuhaj Barna Tibor bőgőssel és Jeszenszky György dobossal.

Az ultra magas felbontású rögzítési technikával készült kiadványok világranglistájának a versenyében az év albuma címet nyerte el 2020-ban a Varga Gábor Jazz Trió Cool Jazz című lemeze. Magyar kiadvány még nem szerepelt soha ilyen sikerrel ezen a listán. Nagyon komoly szenzációnak számított a teljesítményük. Most ennek a díjazott albumnak született folytatása.

A népszerű soproni dzsesszzongorista, zeneszerző koncepciója természetesen a Cool Jazz által képviselt vonalat görgeti tovább. Gáspár Károly lemezkritikája azt mondja: „Nyilvánvaló, hogy Gábor számára az egyik legnagyobb inspirációt Miles Davis legendás albuma, a Kind of Blue jelenti továbbra is, hiszen ezt tükrözik szerzeményei és improvizációi egyaránt. Azt gondolom, Varga játékára nagy hatással volt/van Bill Evans, de ne gondoljuk, hogy az »utánzás bűnébe esik«, mert Gábor kialakította saját, jól felismerhető stílusát. Van ebben jókora szív-lélek-faktor, ugyanakkor a »dögösség« sem hiányzik az általa teremtett világból.” Most ennek szellemében várják a közönséget a koncertre, ahol megszólalnak a Cool Jazz Reload számai, és biztos, hogy meglepetésszerzemények is elhangzanak.