
A barlang

A színházterem

A Barlangszínház bejárata nappal

A Barlangszínház bejárata éjjel
1948-ban megszűnt a fertőrákosi kőfejtőben a lajtamészkő bányászata. Az évszázadokon át tartó bányaművelés után hatalmas katlan és a felszín alatt gigantikus termek labirintusa maradt vissza.
Dohnányi Ernő (1877-1960), a híres zeneszerző, karmester, zongoraművész, pedagógus látta meg először, hogy ez a helyszín kiválóan alkalmas szabadtéri játékok rendezésére.
Kóh Ferenc bariton 1937-ben fedezte fel magának a kőfejtőt. Baráti társaságával többször tartott itt műsoros énekléseket. Kitapasztalta, hogy a fellépőknek legjobb a csarnoknak háttal állva, míg a hallgatóságnak fél karéjban, a csarnokkal szembeni lejtőn elhelyezkedni. 1937. június 27-én, vasárnap este fél kilenckor kezdődött a "tündérszép éjszaka". Operarészletek csendültek fel a Kőfejtőben a fáklyák fényénél, színes fényszórókkal, fekete háttérrel, és odafönt a csillagokkal. A rendezőség helyből toborozta az óriási számú statisztériát. A soproniak autóbusszal érkeztek az előadásra. 1500 rákosi néző tapsolt a falu másik felének. A jegyek 50 fillérbe kerültek. Ebből fizették ki a Budapestről érkezett karmestert és szólistákat.
A szabadtéri játékoknál az időjárás jelenti az előadás legnagyobb kockázatát. Hogy ettől függetlenné váljanak, terv született arra, hogy a kőfejtő kivájt csarnokait színházteremként hasznosítsák.
A 743 férőhelyes Barlangszínház alapítója Várady György, a Győri Kisfaludy Színház volt igazgatója. 1970. június 27-én tartották az első előadást, amelyet sikeres programok követnek azóta is.
1985-ben nagyszabású átalakítás következett, melynek során a színpadra világítást szereltek, a nézőteret padlófűtéssel és kényelmes székekkel szerelték fel.
A Kőfejtő évtizedek óta kulturális események színhelye. A csodálatos természeti környezetet és a remek akusztikát kihasználva nyaranta koncertek, színházi- és operaelőadások valamint fesztiválok várják az ide látogatókat.
forrás: www.FertorakosiKirandulas.hu
A Barlangszínház programjairól itt tájékozódhat:
Pro Kultúra Sopron Kht.
9400 Sopron, Liszt. F. u. 1.
Jegyiroda:
Tel.: 99 517 517
Tel.: 99 517 518
Fax: 99 517 542
Nyitva tartás:
Hétfő-péntek: 9.00-17.00 óra
Szombat: 9.00-12.00 óra
Ingyenes útikönyv Fertőrákos felfedezéséhez:

Fertőrákos és környéke tengernyi olyan titkot rejt, amelyek csak azoknak a látogatóknak tárulnak fel, akik előre felkészülnek.
Tájékozódjon Ön is, mielőtt útnak indulna!
Ebben segít Önnek a
Fertőrákos 7 csodája - különleges látnivalók kalauza
c. útikönyv.
Töltse le most ingyenesen!